Ha valaki – kalandor módon – azért követte eddig az UniCum Laude gasztro-blogját, hogy a majdan felkeresendő éttermekhez gyűjtsön ötleteket, akkor ezúttal az írásunk nem lesz nagy segítség, ha azonban az elkészítendő ételekhez vár ötletet, arra garancia Paskó atya konyhája. Paskó Csaba igazi polihisztor. Azon túl, hogy a szerbiai Kelebián plébánosként szolgál, a nem létező szabadidejében kórust vezet, alkalmanként zenekart dirigál, és emellett elkötelezetten gyűjti a Bánság ételreceptjeit. Pálinkaversenyt hirdet a környékbelieknek, hogy aztán a beküldött pálinkamennyiséget csökkentendő, a mise után áldomásra hívja a híveket. Végzett mesterszakácsként pedig igazi különlegességekkel kápráztatja el vendégeit. Az ízlelőbimbók „kápráztatáshoz” természetesen az is kell, hogy Paskó Csaba igényes „beszállítókkal” áll kapcsolatban: tudja, hogy melyik falubeli asszonynál kell a tyúkot venni, melyik szabadkai mészárosnál talál jó minőségű marhahúst, vagy honnan szerezze be a kézműves sajtokat. Ha az olvasó a következőkben elfogultsággal vádolna bennünket, már most jelezzük: vállaljuk. Az elismerő szavakkal ugyanakkor nem a meghívást szeretnénk meghálálni, hanem megérdemelten dicsérni a valóban kíváló ételeket és Paskó chef-et. A vacsorára egy az Ars Sacra Fesztivál keretében Kelebián adott koncertünk után került sor. Az újonnan elkészült Márton Áron Közösségi Házban gyönyörűen terített asztal várt bennünket, a tányérok mellett kottaképpel díszített szalvéta és az est menükártyája pihent. A hangszínkarbantartás érdekében elfogyasztott körte és barack pálinka után foglaltuk el a helyünket. A vacsora „cantus firmusa” a sütőtök volt, mely először – a társai után kívánkozó – sütőtök-pálinka formájában jelent meg. A bácskossuthfalvai Fábrik Attila pálinkája nagyszerű bevezetésnek bizonyult a menühöz. Paskó atya ekkor már a mesterszakácshoz illő séfkabátban jelent meg, hogy felszolgálja az előételt, a „Nyuszi ül a fűben” fantázianevű nyúl-terrine-t. A házi, tárkonyos nyúlkocsonya könnyed, mégis karakteres tormás zöldborsópürével érkezett. A poharak ekkor már a 2016-os Plébános borával (kövidinka) emelkedtek koccintásra. Rövidesen a „Töke van” leves érkezett: a tányérban díszlő fürjtojást és tökmagolajos kajmakot a kancsóból kínált selymes tökkrémleves ölelte körbe. Ezt amolyan Alpok-Adria-Vajdaság konyhai összefogásnak is tekinthetjük, hiszen a helyi tök mellé a sűrű tökmagolaj karintiai, a kajmak (enyhén sós házi krémtúró) zadari termelőtől származott. A lágyan édeskés leveshez illő bort kóstolhattunk ezután: egy 2014-es Chardonnay-t, majd egy 2015-ös Sauvignon Blanc-t. A főétel rendkívüli íz-kalandot ígért: Töltött „marhaság” juhsajtos, szarvasgombás rizottóágyon – állt a menü-kártyán. Kifinomult, nem hivalkodó, de karakteres ízek uralták a fogást. A marhahúsos étel után egy testes vörösborral, a 2014-es Bivalyvérrel simítottuk el az ízélményt. A desszert kifejezetten az együttesnek készült („UniCum desszert”), és igen, sütőtökből: Sütőtök mascarpone, kardamom és belga csoki házasítása. Az este különleges utazás volt – baráti kísérettel – a „tökös” ízek birodalmába, talán nem utoljára…