Majthényi Présház 
Balatonlelle, Kishegy - 2007.08.20.

Szerencsére nem túl gyakori eset, hogy vihar miatt el kell halasztanunk egy szabadtéri koncertet, most azonban ez történt. Az est további részére tervezett programunkat azonban semmi sem veszélyeztette. A Majthényi-család építtette 1784-ben Villáműző Szent Donát tiszteletére a kishegyi barokk kápolnát, a présházat és azt a pincét, ahol ma barrique hordókban érlelik a Konyári család vörösborait. A balatoni panorámában gyönyörködő látogatót a csárdában régi 'somogyi' ételekkel kínálják. Úticélunk tehát a Balatonlelle melletti Kishegyen található hangulatos vendéglő volt.
Némi aggodalom akkor mutatkozott csak rajtunk, amikor a pincér elsorolta azokat az ételeket, melyek elfogytak egy lakodalom és a hosszú hétvége okán. Bizony, az étlap használható része jelentősen összezsugorodott, mégsem futamodtunk meg.
A kissé jellegtelen húsleves után néztünk rá a borlapra: első választásunk egy Konyári-roséra esett, mely nagyon kellemes élményt nyújtott. A kerthelyiségben, ahonnan - túlzás nélkül állíthatjuk - a Balaton legszebb panorámája látható, egyesült a rosé színe és kiváló zamata a balatoni naplemente tüzes árnyalataival. A főételek már a tó partján itt-ott felvillanó tűzijáték-pöttyök fényénél érkeztek. A Pulykamell juhtúróval és baconnel töltve, hagymás törtburgonyával jó választásnak bizonyult: az érett juhtúró gazdagította az íz-harmóniát, s a borjúpaprikás nokedlivel sem okozott csalódást. Ízeiben és nem utolsó sorban mennyiségével is kiemelkedett Rozmaringos kacsamell kemencében sütve hagymás tört burgonyával, és a szintén kemencében sült sertéscsülök. A Pulyka-cordon bleu steak-burgonyával egy kis sütést bizony még elbírt volna. A Roston sült sertés tarja és a St. Donatus salátatál különleges találkozása sokat ígérő volt, itt a salátatál nem mutatott kiemelkedőt. Ekkor már a Villa Rád Cuvée-jét kotyolgattuk, ami őszintén szólva nagy csalódás volt. A bor-helyzetet két Konyári vörösbor mentette meg végül: az első egy Cabernet Sauvignon (miért is nem hallgattunk a pincérre, aki már korábban ajánlotta...), valóban hibátlan bor. Nagyon jó benyomást keltett a Jánoshegyi Kékfrankos is telt zamataival. A kiváló borok mellett észrevétlen telt az idő. Talán csak a borok sorrendjén változtatnánk utólag. No meg persze az időjáráson.

Bor-sor:

Cabernet Rosé, 2006. (Konyári Pince)
Cabernet Sauvignon - Merlot Cuvée, 2005. (Villa Rád)
Cabernet Sauvignon, 2005. (Konyári Pince)
Jánoshegyi Kékfrankos, 2005. (Konyári Pince)

Képek

Értékelés
Konyha:
Borok:
Felszolgálás:
Hangulat:
Ár/érték-arány:


Jelmagyarázat
Kiváló
Kár lenne kihagyni
Nem rossz
Ha nagyon éhes vagy...
Feledhető